Főmenü
|
 |
Hírek
Archívum
| Implom József Helyesírási Verseny - országos szakasz eredményei |
2010-02-04 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, a román Oktatási, Kutatási és Ifjúsági Minisztérium és a Mikes Kelemen Főgimnázium szervezésében 2010. január 28−30. között került sor Sepsiszentgyörgyön a második országos helyesírási versenyre.
Az Implom Józsefről elnevezett vetélkedő már több mint másfél évtizede Gyulán indult el, az Erkel Ferenc Gimnázium magyartanárainak kezdeményezésére, és vált országos, majd Kárpát-medencei méretűvé ezzel széles körben népszerűsítve a magyar helyesírást, az írott nyelvi kultúrát. |
| bővebben » |
| Implom József Helyesírási Verseny – országos szakasz |
2010-01-15 |
| Az Implom József Helyesírási Verseny országos szakaszára január 29.–február 1. között kerül sor Sepsiszentgyörgyön, a Mikes Kelemen Főgimnáziumban. A megyei fordulók eredményei alapján megyénként a magyarul tanuló diákok összlétszámának függvényében: Hargita megyéből 7, Kovászna és Maros megyéből 6–6, Bihar, Kolozs, Szatmár és Szilágy megyéből 4–4, Arad, Brassó, Fehér és Máramaros megyéből 3–3, Beszterce-Naszód, Hunyad és Temes megyéből 2–2, Szeben megyéből, valamint Bukarestből 1–1 diák juthat tovább az országos döntőre. Minden megyéből csak egy kísérőtanárt tudunk fogadni.
Program |
| bővebben » |
| IMPLOM JÓZSEF HELYESÍRÁSI VERSENY, IX–XII. osztály |
2009-11-24 |
| VERSENYSZABÁLYZAT A 2009/2010-ES TANÉVRE:
A magyar helyesírási normák ismerete nemcsak a magyar nyelv tantárgyának, hanem minden műveltségi területnek az anyagához hozzátartozik, és az Implom József helyesírási versennyel nemcsak anyanyelvi tudást, hanem az általános műveltség fejlesztésének ügyét is szolgáljuk. |
| bővebben » |
| Tisztújító közgyűlés |
2009-11-06 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége október 22-én tartotta tisztújító közgyűlését Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében. A közgyűlésen megjelent AESZ-tagokat Péntek János elnök köszöntötte, aki négy évet átölelő beszámolójában megemlítette, hogy az elmúlt időszakban az AESZ nem kényszerült arra, hogy fennmaradásához szövetséget kössön politikai pártokkal, és azt is kiemelte, hogy az utóbbi időben a román Oktatási Minisztérium jelentős támogatást nyújtott a szervezetnek. |
| bővebben » |
| „A ballada a magyar nyelv múzeuma” |
2009-10-23 |
| A ballada a magyar nyelv múzeuma – mondta tegnap a Kriza János Balladamondó Verseny megnyitóján Erdély Judit, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének (AESZ) alelnöke, aki szerint a vetélkedő alkalmat ad arra, hogy a több száz éves balladák közvetítsék a hallgatóságnak a régi magyar nyelvet. |
| bővebben » |
| Évfordulók a Magyar nyelv évében |
2009-10-20 |
| Van egy jól érzékelhető és bizonyítható lüktetése a nyelv történeti változásának. A nyelvtörténet ebben a lüktetésben korszakokat határol el, ilyeneket feltételez. Nem meglepő az sem, hogy a korszakok határait többnyire történelmi fordulópontokhoz köti: ősmagyar kor az önálló lét kezdetétől a honfoglalásig, ómagyar kor ettől számítva a mohácsi vészig, a következő – kivételes – korszakhatár a felvilágosodás kezdete, 1772, ettől már újmagyar korról beszélünk, a legújabb, a máig tartó korszak az elmúlt kilenc évtized, 1919-20-tól napjainkig. |
| bővebben » |
| Tisztújító közgyűlés |
2009-10-20 |
| Az AESZ tisztújító közgyűlésére kerül sor 2009. október 24-én 9 órától sor a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. |
| bővebben » |
| Kriza János Balladamondó Verseny |
2009-08-31 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 2009-ben is meghirdeti a középiskolások és szakközépiskolások országos balladamondó versenyét. A rendezvény korábbi népszerűsége és sikere is igazolta, hogy szükség van szellemi múltunk és jelenünk kincseinek továbbadására és ezeknek beépítésére az erdélyi magyar diákság tudatába és műveltségébe. |
| bővebben » |
| Vajdasági diákok élménybeszámolója |
2009-08-31 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, valamint a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete jóvoltából a GENIUS diákverseny legjobbjai közül jutalmul az idén ismét négy tanuló és kísérő tanáruk tíz napot Erdélyben tölthetett.
Úticél Setétpatak, az anyanyelvi tábor volt. A négy tanuló kíséretét és felügyeletét ismét Szórád Endre mentor, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kémiatanára vállalta magára, aki gépkocsival vitte el a kis csapatot a hosszú útra. |
| bővebben » |
| Setétpatak élménye |
2009-07-22 |
| Az idén Uzonkafürdőn értük utol a setétpataki anyanyelvi tábor lakóit, amint épp az ottani új és korszerű holland strandon töltötték az együttlét tizedik napját. Az időközben összerázódott huszonvalahányas társaság és a pár fős tanárkísérői csoport kellemes hangulatban lubickolta végig a délelőttöt, épp a gyilkos ibolyántúli sugárzás elől készültek fedezékbe vonulni, készülvén hazagyalogolni a mindössze pár kilométerre, a hatodi letérő szomszédságában fekvő táborukba, ahol ebéd várta őket. |
| bővebben » |
| Véget ért a Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor |
2009-07-20 |
| Idén több mint negyven középiskolás diák és tanár táborozott az erdővidéki Setétpatakon. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége tizenegyedik alkalommal szervezte meg a tábort, melyre a magyarországi Veszprém megyéből, Felvidékről, Vajdaságból, Horvátországból, valamint a nagybányai Németh László Gimnáziumból, a szilágysomlyói Simion Barnutiu Líceumból és a gyimesközéploki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnáziumból érkeztek résztvevők. |
| bővebben » |
| NYILATKOZAT A MAGYAR NYELVRŐL |
2009-07-11 |
| Mintegy tízmilliónyi magyarul beszélő ember él a Magyar Köztársaságban, és a szomszédos államokban több millióan magyar anyanyelvűek. Ezen országok közül több is tagja az Európai Uniónak. A kisebbségi sorsban élő magyarságnak az I. világháború befejezése óta számos helyen és számos alkalommal súlyos sérelmeket kellett elszenvednie magyar anyanyelvű, nem magyar állampolgárként. |
| bővebben » |
| Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor |
2009-07-06 |
| Kárpát-medencei Anyanyelvi Tábor kezdődik július 7-én az Erdővidéki Setétpatakon. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) 11. alkalommal szervezi meg a tábort, azzal a céllal, hogy a tíznapos együttlét a magyarságtudat fejlesztését, az összetartozás érzésének kialakítását, a közös kulturális értékek megismerését szolgálja. |
| bővebben » |
| Elhunyt Tőkés Elek |
2009-06-09 |
| Életének 54. évében váratlanul elhunyt Tőkés Elek, Kolozsvár egyik legrégebbi iskolája, a Báthory István Gimnázium igazgatója. Tőkés Elek Sepsiszentgyörgyön tartózkodott, amikor szívinfarktust kapott. Tőkés Elek 1988-tól volt magyar szakos tanára a Farkas utcai középiskolának, 2000-től pedig igazgatója. |
| bővebben » |
| Szakközépiskolások vetélkedtek |
2009-05-23 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Kós Károly Szakközépiskola május 23-án Sepsiszentgyörgyön szervezte meg a szakközépiskolások Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőjét. A versenynek a Kós Károly Iskolaközpont adott otthont. Az Oktatási Minisztérium által támogatott versenyre kilenc csapat nevezett be Hargita és Kovászna megyékből. |
| bővebben » |
| Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő szakközépiskolásoknak |
2009-05-19 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége és a Kós Károly Szakközépiskola május 22–24. között Sepsiszentgyörgyön megszervezi a szakközépiskolások Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőjét.
A rendezvénynek a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron terme ad ottont. |
| bővebben » |
| Támogassa szövetségünket! |
2009-05-13 |
| Kérünk minden AESZ-tagot, hogy jövedelemadója 2 százalékával támogassa szövetségünket, és erre buzdítsa környezetét is. Bankszámlánk: Asociatia pentru Cultivarea Limbii Maghiare din Transilvania, BCR Sfântu Gheorghe, nr cont: RO77RNCB0124038009580001/RON. Adószám (CF): 7918090 |
| bővebben » |
| Anyanyelvi vetélkedők Kovásznán |
2009-05-10 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége hétvégén Kovásznán szervezte meg a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő országos döntőjét. Az általános iskolások és középiskolások anyanyelvi vetélkedőjére összesen 20 csapat jelentkezett be. Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Nagybánya, Balánbánya, Brassó, Székelyudvarhely, Csíkszentdomokos, Szilágysomlyó és Gyimesfelsőlok magyar tannyelvű iskoláiból több mint 100 diák és kísérő tanár érkezett Kovásznára. |
| bővebben » |
| Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedő – Kovászna |
2009-05-04 |
| Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 2009. május 8-10. között Kovásznán szervezi meg a Kőrösi Csoma Sándor Anyanyelvi Vetélkedőt általános és középiskolások számára. |
| bővebben » |
| A magyar nyelv ünnepe Kézdivásárhelyen |
2009-04-26 |
| A magyar nyelv mindennapi nyelvünk, ezért minden nap tisztelettel kell adózzunk anyanyelvünknek – hangzott el pénteken Kézdivásárhelyen, a Magyar Nyelv Napjai című rendezvény ünnepélyes megnyitóján. Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége minden évben más-más helyszínen üli meg a magyar nyelv ünnepét. Idén Kézdivásárhely ad otthont a rendezvénynek, melyen több mint kétszáz gyerek és pedagógus vett részt. |
| bővebben » |
|